És akárcsak toprongyos kisgyerek nézhet
Távoli csodálattal szerencsésebbeket, tudom,
Hogy sohasem foglak igazán.
A rémálmaim eleven, hús-vér valósága vagy,
Itt állsz, akár meg is érinthetnélek...
Idevetett téged mellém az élet.
Fájó mosollyal a fejembe szökik a gondolat,
Kutyából nem... Jár a korsó a kútra,
Valami ilyesmit mondanak, nem?... Újra
Visszaszakadok a húsbörtönbe
(És rettegek tőled
És szeretlek
És fontos vagy
És csak rád gondolok
És még sosem éreztem ilyet
És a tiéd vagyok...)
... Nem ismerlek téged...
Tudod, annyira zavaros mostanában minden.
Tőlem fényévekkel távolinak ható, gyermeki-naivan
Azt reméltem, kitalálom, milyen módon segíthetnél
Mert a vállamról ezt a régi barátot már leemelném,
Amely mázsás súllyal ül ismerősen vállamon,
És homályos szememnek
Olyan, mintha egybefolynának odafenn a felhők...
Már évek óta egybefolynak odafent a felhők.
Mondd csak, igaz, hogy az a feketeség összeér...?
Tudod, húszévesen hosszú idő három év...
Emlékszel még, milyen volt...?
Aznap kétszer olyan hangos volt a csönd.
Beszakította a dobhártyámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése