2017. június 18., vasárnap

Réges-régen, millió és millió évvel ezelőtt, mikor még nem volt ember, nem volt fájdalom, árulás, gyász és gyilkosság, nem volt más, csak ők. Együtt éltek, összefogtak...
...Talán még boldogok is voltak.
Minden akkor kezdődött, amikor Apa úgy határozott, nem akar már egyedül lenni.
Először Lucifert teremtette meg. A leggyönyörűbb vonásokkal ajándékozta meg, sokkal szebbekkel, mint amik neki voltak. Haját lenszőkére, szemét égszinkékre, ajkát határozott vonalúra formálta. Kreatívvá, életvidámmá és értelmessé alakította őt, s már akkor, amikor még be sem fejezte megteremtését, tudta, hogy ez az angyal lesz a kedvence mind közül.
Másodiknak Mihály következett. Bár Apa Lucifert teremtette elsőnek, Mihályt fejlettebbé alakította, mert tartott tőle, Lucifer tulajdonságai zabolátlanná tennék őt egy idősebb felügyelete nélkül.
Apa testvéreknek teremtette őket.
Mihályt engedelmessé, szigorúvá, kissé komorrá formálta, hogy ellensúlyozhassa vele "kistestvére" szabados személyiségét. Fekete hajat, fekete szemet, erős termetet ajándékozott neki. Elégedetten szemlélte munkáját; végül úgy döntött, nem áll meg.
Rafael következett, akit igyekezett a saját megsegítésének érdekében megformálni: szófogadóvá tette, de neki nem a kistestvér felvigyázása jutott, hanem Apa képviselete olyan világokban, amelyeket még nem teremtett meg, de meg akart. Lágy, barátságos vonásokat adott neki, göndör, barna fürtöket, barna szemet.
Végül, hogy enyhítse a nagytestvérek szigorúságát, Apa megteremtette Gábrielt, a legfiatalabbat mind közül. Sokáig tűnődött rajta, milyenné formálja őt, mert nem ismerte még a nevetést és az igazi boldogságot. Szabaddá tette hát Gábrielt.
Cserébe a szőke hajú, zöld szemű angyal később megtanította nevetni.
A négy testvér nagyon szerette egymást. Mihály és Rafael a maguk zárkózott természetével könnyen szót értettek, így Lucifer és Gábriel is inkább egymás társaságában voltak. Telt-múlt az idő, eltelt ezer meg ezer év, s az arkangyalok felnőttek, Apa pedig teremtett száz meg száz, ezer meg ezer angyalt még, de egyik sem lett olyan gyönyörű, olyan tökéletes, mint a négy első, de legfőképp a legelső, Lucifer.

2017. április 28., péntek

Odaát fanfic (novella)

Az angyalok a Biblia és minden más egyéb forrás szerint is jóságos, az emberi gonoszságon, aljasságon felül álló lények. Ezek a tények Dean szemében egyre inkább kezdtek megcáfolódni. Még élénken emlékezett arra az esetre, amikor Castiel - az angyal, aki kimentette őt a pokolból -, valamint Uriel, a társa arra kérték őt, hogy a pokolban kínzással eltöltött tízéves tapasztalatát információkicsikarás céljából kamatoztassa Alistair-ön, a lenti legnagyobb kínzóján...
- Vágom ám, hogy ti bármire rá tudtok kényszeríteni - mondta akkor a két angyalnak, de még az ő fülének is gyerekesnek, nyafogósnak hangzott a mondat. - Bármire, de erre már nem!
Az édesanyja gyerekkorában meghalt, mint később kiderült, azért, mert Sammel, az öccsével démonvért itattak, amit Mary megpróbált megakadályozni. Az apja feláldozta érte az életét, és abban a tudatban kellett tovább élnie, hogy miatta halt meg. Sam pedig egy démonlányért többször cserbenhagyta. Mégis, életének legszörnyűbb - és leghosszabb - negyven éve volt az, amit odalent töltött kínzatással és kínzással. A lelkek, amelyeket megcsonkított, beleégtek az emlékezetébe, és minden áron el akarta kerülni, hogy még egyszer ilyesmit tegyen valakivel, még ha az az illető harminc éven át kínozta is.
- Ez túl nagy kérés. Én is tudom. De muszáj megkérnünk rá.
Castiel egyre inkább kezdett kötődni a Winchester-testvérekhez, és Dean (bár sosem vallotta volna be magának) napról napra jobban megkedvelte az ártatlannak tűnő, de rendkívül erős angyalt. Most ránézett, és elhatározásra jutott. Talán, ha elküldi Urielt, sikerül Castielt meggyőznie, hogy ne kelljen megtennie. Érezte, hogy ez a kérés sokkal inkább jelent kényszerítést. Az angyalok erejét és temperamentumát ismerve pedig jobbnak látta nem kockáztatni.
- Szeretnék négyszemközt beszélni Castiellel - nézett Uriel kifejezéstelen szemébe.
Uriel egy másodpercig nem válaszolt.
- Utánanézek, hogy van-e... Kinyilatkoztatás. Talán új parancsokat kapunk.
Dean nem állhatta meg, hogy ne szóljon neki oda búcsúzóul:
- Ha már mész, hozzál fánkot is! - Ezt csak félig-meddig mondta viccből. Tényleg evett volna most pár fánkot. Vagy még inkább pitét.
Uriel harsogva felnevetett, mire Dean homlokráncolva nézett rá. Szóval az angyalok nevetésre is képesek, nahát, meg vagyok lepve - gondolta.
- Látom, csak nem tudsz leállni, Dean. Te, még a végén megkedvellek.
Azzal Uriel nagy szárnycsattogás kíséretében egyszerűen köddé vált. Dean az angyalok hirtelen helyváltoztatásához még mindig nem tudott hozzászokni.
- Nem járkáltok eleget, még a végén elpuhultok - nézett Castielre, aki értetlenül meredt vissza rá. Dean lemondóan sóhajtott.
- Kezdem azt hinni, hogy Urielnek több a humorérzéke.
- A közösségünkben Uriel a legviccesebb angyal. Ez közismert.
Dean erre már inkább nem válaszolt. Végül persze meg kellett kínoznia Alistair-t, de nem mentek vele sokra.
Nagy sóhajjal tért vissza a jelenbe.

Üdvözlet!

Örülök, hogy ellátogattál a blogomra. Korábban is foglalkoztam blogolással, de ezt az oldalt most a saját igényeim szerint igyekszem majd vezetni, vagyis valószínűleg olyan sokrétű lesz, mint James McAvoy a Splitben.
Remélem, találsz majd olyan tartalmat, ami tetszeni fog!

D